Sorozatgyilkosok személyiségeinek feltérképezője

2019.04.09

Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő, az utóbbi évek során a rendőrség által talán legfoglalkoztatottabb lélekbúvár-szakember tartott előadást.

A szakember egy igazán izgalmas témát hozott el a siófoki közönség számára, prezentációjában a sorozatgyilkosok jellemzőit, típusait, az elkövetők háttereit, motivációit mutatta be. Minden típust egy-egy jellegzetes hazai vagy nemzetközi példával is szemléltetett. 
"A kirendelő hatóság kirendelései alapján bűncselekmények elkövetőit és bűncselekmények sértetteit vizsgálom abból a szempontból, hogy mennyire élet- és élményszerűen nyilatkoznak, milyen pszichés kár érte őket, milyen előzményei vannak egy adott cselekménynek, mennyire indulatosak, mennyire agresszívak, milyen az indulatkezelési képességük, hogyan tudnak alkalmazkodni."